| |
| RUI PALHA , Lisboa: STREET PORTRAITS sorozatához
|
Utcai filozófus
Volt egyszer egy ember.
Szakálla, mint kender.
Szeme, mint a tenger,
olyan végtelen.
Nem volt soha más ő,
utcai csavargó,
mégis a szeméből
süt az értelem.
Ne próbálj meg véle
győztesen vitázni,
se ésszel se pénzzel
ne próbáld alázni,
úgyis ő fog téged
végül megigézni
és a te szemedből
is Ő fog kinézni.
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Babysitter
-I’m from Hungary, understand?
Nem, nem vagyok éhes…
-Csak azt akartam megkérdezni,
hogy ki ez az öledben, édes?
-Öcséd, féltestvéred?
Jótékonyságodnak emberi tere?
-Vagy, netán te volnál,
„keletről” importálva,
a család Tesco-gazdaságos
babysittere?
Ki most, mikor a kicsik elaludtak,
ezt a bánatos, csoki fiút
dajkálod, szomorú szeretettel?
(Legalább, neki már kijut
valami abból, amiből neked még soha?)
-Bizony, a sors sokszor mostoha.
Enyhítsd hát tovább
e fiú bánatát,
bizisten nem zavarlak!
Csak fotós vagyok,
nem az Isten Ostora.
-I’m from Hungary, understand?
Nem, nem vagyok éhes…
-Csak azt akartam megkérdezni,
hogy ki ez az öledben, édes?
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Kültelki kocsmáros
E helyet, amikor végre megvehettem,
oly nagyon örültem, hisz már rég szerettem.
Aztán beleöltem munkám, vágyaim,
bár voltak kételyek, ahogy folytak éveim,
de csodákra várva mindig kitartottam.
Végtére már végleg magamra maradtam;
itt állok naphosszat, megtámaszt a pult,
jövőt nem fürkészek, körülvesz a múlt.
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Leskelődő
Ha itt kinézek néha,
a keskeny ablakon,
három és négy óra közt
frankó,
már régóta jól tudom…
a szomszéd kertben
olyankor épp megleshetem
donna Inest, bár esküszöm,
hogy nem az én esetem…
De néha véle tart
a gyönyörű lánya is,
csak flangálnak a kertben,
mintha még nem is
sejtenék a szajhák,
hogy számtalan férfiszem
lesi vélem együtt
a testüket, úgy hiszem…
Ha felnövök majd egyszer,
és nagyon erős leszek,
egyszer e népségen
elégtételt veszek!
Már csak azért az egyért,
mert régóta jól tudom,
hogy don Alberto
kukkeron nézi
anyámat és húgom!
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Bárány helyett kutyával
Ennek a jószágnak fáj a mellső lába.
Ilyenkor az ember mit tehet?
Karjába veszi, mint egy gyermeket
azt az öreg, szenvedő ebet.
Ám azt mégsem értem,
az a vaksi öregasszony
keresztet oly buzgón miért vetett...
mikor ránkpillantott
ott az utcasarkon
vajon mi baja lehetett?
Azt hittem, még tán le is térdel,
zavarba hozván végképp engemet.
De végül, könnyekkel szemében
mégis csak tovább tipegett.
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Mi ketten, öregek
Tudja a fene, mit szeretek benned
már negyven éve már;
túl jól ismerlek kívül-belül
ó, te vén szamár...
De szombatonként ha táncba hívsz,
az inged kivasalom
és felveszem a kedvedért
a csábos kis kalapom.
|
|
| Rui Palha Street portraits képsoroza
|
Álmodozó kisfiú
Szeretek itt ülni.
A redőny leeresztve.
Engem meg körülvesz
a gyöngyházragyogás.
Villódznak a fények
üvegen és falon,
mágikus játékom,
jó szórakozás.
Aztán hazajönnek,
felrántják a redőnyt,
betódul a hőség,
oda a varázs.
Nem is sejtik ezek
az ostoba Nagyok…
hogy milyen csodás lehet
az álmodozás.
|
|
| RUI PALHA Street portaits c.sorozatához
|
Aggódó anya
Tudja, szomszédasszony,
magának elmondom…
aggódom mostanában
azért a gyerekért!
Füstös klubokba jár,
hajnalban jön haza,
olyan fáradt sokszor,
hogy enni se kér!
Mondja, szomszédasszony,
hát most mit csináljak,
huszonhat éves már,
az istenért!
Lehetne családja,
s ha beállna a gyárba…
mondják, most egészen
szép a heti bér…
Tudja, szomszédasszony,
magának elmondom…
aggódom nagyon
azért a gyerekért!
|
|
| Rui Palha: Rainy days sorozatából
|
Felragyogva
Borús volt a hét
és persze a kedvem.
Ma reggel is jócskán esett.
Morogva vettem fel magamra
még mindig nyirkos ingemet.
A vízduzzasztó falához odaérve,
varázsütésre kisütött a nap.
Különös, hogy pont abban a percben,
mikor a tér túloldalán megláttalak.
|
|
| Kép: Rui Palha, Lisboa
|
Megvilágosodásra várva
Jó volna erőt meríteni abból
mi elődeinktől ránk maradt.
Eltűnődve néha megsimítom
a kőtömbökből rakott falakat.
Ezrek sokévi munkájába tellett
míg felépült e templom itt
és Isten égi dicsőségét
fennen hirdethette már a hit.
Vajon szívből tették
vagy csak a kenyérért,
kik e falakat építették?
Nem tudhatom meg
én már ezt soha.
A hitemet magam gyúrom,
alázattal, termő gondolattal,
előttem áll még ez az iskola.
Nincs kezemben se kalapács, se véső,
koponyámon sincs borotvált pilis,
de ha nekiállok, tán még most se késő…
Azért, kérlek Uram, ebben Te is segíts!
|
|
| Rui Palha portugál fotós képe
|
Műkritikus a megnyitón
Óh, ezek a lépcsők, korlátok
és a fények… a félhomályok
és a vaksötétek…
Fénycsíkok, pászmák,
finom foltok…
a gyönyörtől mindjárt
felsikoltok!
Önnek aktokat kéne
fotóznia! Az aztán maga
lenne a csoda!
Hiszen e képeken
mit is fényképezett?
Kőkemény betont
és rideg üveget…
Oly durvának
kéne látszania…
és olvadnak a képen,
mint egy finom, puha
érintés az érzéki testen…
Jaj, a gondolatra
majdnem elélveztem…
|
|
| Rui Palha portugál fotós képe
|
Az öreg halász
Elpihent a bárka a parti fövenyen
nem hintáztatja az örök hullámverés.
A zsákmányt elosztottuk,
a társak hazamentek,
csak engem tart a parton
a megszokott késztetés.
Minden tengeren eltöltött
nehéz nap után,
mikor alkonyba vált
a sűrű délután,
még eltűnődve, meg-megállva,
járok egyet itt;
szívemet csodákra tárva
még várok valamit.
Hallgatom a csendet,
a semmi moraját,
hűvös szél simítja
a hullám taraját,
lassan a nagy vízbe
belefúl a nap.
Indulhatok már…
a csoda elmaradt.
|
|
Várakozó
az eső már elállt
óvatos fényreflex
csillan a nedves köveken.
olvasást mímelve ülök a padon
várom, hogy megjöjjön
a magányos peronon
az a megkésett szerelem
hogy mikor ér ide vajon
nem tudom, nem tudhatom
ez most a legfőbb bajom
ez az én fő bajom nekem
magamban dúdolgatom
sajog derekam fáj a fenekem
ezen az ócska padon
míg csalókán csillog a fényreflex
zörren újságlap és zacskós keksz
összehúzom magam s a kabátom
magam előtt karcsú testét látom
hajában gyöngéden babrál a szél
- Nézd anyu, a bácsi magában beszél!
|
|
|
